Ellenfélnézőben – Cegléd-Vasas szombat 14.30

2014-10-23 05:43
A Merkantil Bank NB II-es Liga 11. fordulójában Ceglédre látogat csapatunk. A mérkőzés szombat délután 14:30-kor kezdődik. Hétvégi ellenfelünk 8 pontjával a kiesést jelentő 15. helyen áll, egyetlen eddigi sikerüket a Csákvár ellen aratták, hazai pályán.

A Merkantil Bank NB II-es Liga 11. fordulójában Ceglédre látogat csapatunk. A mérkőzés szombat délután 14:30-kor kezdődik. Hétvégi ellenfelünk 8 pontjával a kiesést jelentő 15. helyen áll, egyetlen eddigi sikerüket a Csákvár ellen aratták, hazai pályán.

A Cegléd gárdája tavaly is már a kiesés szélén táncolt, a 13. helyen végeztek, a már kieső Kisvárdát is csak jobb gólarányuknak köszönhetően előzték meg. Az előző kiírásban Cegléden 3:2-es győzelmet arattunk ősszel, tavasszal pedig 3:0-ra diadalmaskodtunk hazai pályán.

Az ezt megelőző, még kétcsoportos NB II Keleti szekciójában is együtt szerepeltünk, akkor Cegléden 1:1-es döntetlent értünk el, míg otthon 3:1-re győztünk. Tehát kijelenthető, hogy a közelmúltban veretlenek vagyunk szombati ellenfelünkkel szemben.

Az idén is a bennmaradást kitűző gárdánál volt némi játékosmozgás nyáron, a tavalyi csapatból az említésre méltó távozók: Lipusz Norbert, Kenderes Zoltán, Miski Zoltán.

A nyáron szerződtetett új játékosok névsora: Albert István, Burics András (mindkettő Debrecen-kölcsön), Dóczi Krisztián (Ajka), Elek Bence (Videoton), Füle Ákos, Szekér Dávid (mindkettő REAC), Majoros Árpád (Szigetszentmiklós), Nagy Viktor (Kiskunfélegyháza), Tóth Zoltán (Szolnok), Vattai Balázs (Kozármisleny).

A Cegléd csapatában több, egykori Vasas játékos is szerepel. Így a 29 éves Tóth Zoltán kapus (2003-2005 között), a szintén 29 éves és Vasas nevelésű védő Makrai László és a 30 éves Majoros Árpád (2005-2007, 2010).

A csapat házi góllövő listáját 4 találattal Koós Gábor vezeti, míg 3 góllal Kormos László következik. Koós Gábor nem ismeretlen Vancsa Miklós csapatunk ügyvezető igazgatója számára, mivel a támadó 2011 és 2013 nyara között az Eger játékosa volt, amikor ügyvezető igazgatónk éppen a heves megyei csapat ügyeiért volt felelős.

Legutóbb, a Gyirmót otthonában az alábbi összetételben küldte pályára játékosait Szabó István vezetőedző:

Tóth Z. – Oláh M., Albert I., Makrai, Pesti – Dóczi, Koncz – Markó (Szabó D., 71.), Majoros (Elek, 79.), Farkas I. – Koós.

Eddigi eredményeik:

Szolnok – Cegléd 1:1Cegléd – Szigetszentmiklós 0:1, Szeged – Cegléd 2:2,Cegléd – Soroksár 0:0, Siófok – Cegléd 2:2, ZTE – Cegléd 2:0, Cegléd – Csákvár 3:2, Sopron - Cegléd 2-2, Cegléd – Mezőkövesd 0:2, Gyirmót – Cegléd 2:1.