Tót tűzoltóparancsnok a Fáy utcában

Azt hittem, leesek a rozzant rekamiéról. A hetvenes évek elején jártunk, a televízió meglepő módon közvetítette a Vasas és a Pozsonyi Inter Közép-európai Kupa találkozóját. A meccsre a Fáy utcai pályán került sor és amikor megjelent a képernyőn az összeállítás, ott volt a piros-kék fiúk között egy piros-fehér legény is.

A Honvédtól kölcsönkért Kocsis Lajos!

Még ilyet! Hát hogyan kerül a zseniális Csikó Angyalföldre? Akkoriban még volt lehetőség ilyesmire, semmiféle tiltás nem akadályozta meg, hogy egyik, vagy másik csapat a rivális legjobbjait szerepeltesse a nemzetközi porondon. A finompengéjű, utánozhatatlanul cselező Kocsis Lajos nem véletlenül volt Kispest első számú kedvence akkoriban. Ha volt kedve futballozni (s bizony nem mindig volt ilyen-olyan okok miatt…), akkor nem akadt védő, aki szabályosan szerelje. De hiába jött Csikó, a Vasas labdarúgói azon a napon fáradt, öreg lovakra emlékeztettek, akik csak baktattak és baktattak kedvtelenül. Vereség lett a vége és mi drukkerek azon morfondíroztunk, hogy mikor láttunk mi legutóbb kispesti zsenit Vasas-mezben. Persze nem sokat kellett gondolkodni ezen.

Machos Ferenc jött át hozzánk az ősi riválistól.

Egy évtizeddel korábban és szerencsére nem kölcsönbe, csupán egy meccs erejéig. Olyan ”ajándékot” kaptunk a Honvédtól, amelyet aztán nem győztünk megköszönni. Sok-sok esztendőnek kellett eltelnie, amíg ezt úgy ahogy viszonoztuk, hiszen olyan meghatározó futballisták szerződtek tőlünk a XIX. kerületbe, mint Duró Józsi és Szijjártó Pista. Mindketten bajnokok lettek a Honvéddal, amire itt, valljuk be, Angyalföldön nem sok esélyük lett volna.

De egyiküket sem hasonlítanám Machos Ferenchez.

Merthogy Machos világklasszis volt. Afféle ösztönös zseni, aki a világ bármelyik csapatában megállta volna a helyét. S ebben most icurka-picurka túlzás sincsen. Ha azt kérdezték egymástól a drukkerek, hogy mit játszik a Machos Feri, volt aki azt vágta rá kapásból, hát persze hogy középcsatárt. Mások viszont karmesternek tartották, s mindkettő igaz volt. Machos egyszerre hordhatta volna a tízes és a kilences mezt. Tatabánya és Szeged érintésével került Kispestre a korszak, sőt talán a kontinens egyik legjobb csapatába. A Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor támadóötössel az ötvenes évek elején kevés klub konkurálhatott – az Óperenciás tengeren innen és túl. Az Aranycsapat legendái közé bekerülni, ráadásul úgy, hogy riválisként ott volt az ifjú és ugyancsak világklasszis Tichy Lajos is, több mint elismerésre méltó teljesítmény. Nem csoda, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány az akkor még fiatal Machos Ferencet is nevezte az 1954-es svájci világbajnokságra és Puskás Öcsi, Bozsik Cucu, Hidegkuti Nándi meg a többi zseni társaságában ő is ott lehetett a tragikus végű, szomorú happy endet hozó svájci vb-n.

Jól lehet egy percet sem játszott.

Mint ahogy négy esztendővel később, Svédországban sem – merthogy sérült volt.

De a sors 1962-ben Chilében sem adta meg neki ezt az élményt, merthogy Baróti Lajos kapitány valami megmagyarázhatatlan módon nem vitte ki magával Dél-Amerikába. Pedig akkoriban is kirobbanó formában játszott és már piros-kékre cserélte a piros-fehéret. Rajongásig szerették őt a XIII. kerületben. Százak, ezrek jártak miatta is a Vasas meccseire, mert csodákat művelt a lasztival. Egészen hihetetlen, de kispesti szerelésben hat évet játszott és ötvenkilenc gólt szerzett. Piros-kékeben ugyancsak hat esztendőt futballozott és ötvenkilenc találatig jutott.

A szíve és a lelke a Vasashoz húzta.

Onnantól kezdve, hogy 1960-ban Angyalföldre került, szívvel-lélekkel szolgálta a klubot, amelynek százöt találkozón lehetett a tagja. S visszavonulása után is Vasasos maradt, hol edzőként, hol vezetőként, hol egyszerű szurkolóként láthattuk őt a Fáy utcában. Megszámlálhatatlan, felejthetetlen gól és meccs fűződik a nevéhez. Például 1962 áprilisában a Népstadionban az ő találatával nyertünk 2–1-re bajnoki döntőnek beillő rangadón az Újpest ellen. Akkor is a Vasasé lett az arany, és Machos három bajnoki diadallal büszkélkedhet. De ha azt kérdezték tőle, melyik volt a legnagyobb élménye, akkor talán egy Csepel elleni találkozóról mesélne: arról az összecsapásról, amelyet 1961. június 4-én rendeztek a Fáy utcában, szép számú közönség, tizennégyezer néző előtt. Fontos meccs volt az, különösen a mi aranylábú gyerekeink számára, merthogy győzelem esetén a Vasas kerülhetett volna az élre, megelőzve az Újpestet.

Vasas–Csepel 6–0!

Machos Feri négy gólt vállalt a hatból!

A csepeli kapuban bizonyos Tóth I, épp olyan volt, mint a legendás Örkény műben szereplő Tót tűzöltőparancsnok, az "Isten hozta őrnagy úr" című filmben, akitől azt várta mindenki, hogy vészhelyzet esetén valóban tüzet oltson. Nos, Tóth I-nek nem sikerült, mert égett a ház Csepelen, égett nagyon. A négy Machos gól mellett Ihász és Kékesi is a hálóba talált, a Vasas az élre ugrott, majd a következő bajnoki meccsen 2–1-es pécsi vezetés után 3–2-re nyert a Mecsekalján, és másnap azt írta a Népsport öles betűkkel: „A Vasas a bajnok!”

Machos a Pécsnek is bevert egyet jó húsz méterről.

Akárhogy is pörgetem vissza a felejthetetlen és számunkra mindennél kedvesebb Vasas filmet, nem jut eszembe még egy ilyen klasszis labdarúgó, aki Kispestről érkezett hozzánk. Valahogy nem volt szokás hogy a fővárosi nagycsapatok egymástól „lopjanak” válogatott szintű labdarúgókat. Mindez a hetvenes években változott valamelyest, amikor Páncsics Miklós és Szűcs Lajos a Fradiból ment a XIX. kerületbe, vagy Ebedli Zoltán, aki a zöldet cserélte le lilára.

A Honvéd ajándéka Machos Feri érkezése egyszeri és megismételhetetlen volt.

Mindezt Holender Filip figyelmébe is ajánlom: volt olyan, hogy Kispest királya, szemefénye, gólvágója, válogatott labdarúgója Angyalföldön is koronát kapott.

Lehet – lehetne őt utánozni…

Machos Ferenc nevét pálya őrzi a Vasas Sporttelepen.

S persze megszámlálhatatlan, kitörölhetetlen emlék…

Fotó: Fortepan.hu / Faragó György