PMFC - Vasas FC

2020. november 04. 18:00

Játékvezetők: OLÁH GÁBOR. SEGÍTŐI: BECSÉRI GERGELY, KOVÁCS II. GÁBOR.
Helyszín: PMFC Stadion
Szeretettel köszöntjük tisztelt Szurkolóinkat és Olvasóinkat! A Merkantil Bank NB II-es Liga 15. fordulójában a PMFC vendégei leszünk. Pécsett 12 Celsius fokos levegőhőmérséklet, szélcsend, felhős ég fogadta a Játékosokat, és a Szurkolókat. Az eső is eleredt a találkozó kezdete előtt egy órával.
Ellenfelünk, három helyezésszámmal előttünk, a 4. helyen tanyázik a tabellán. Csapatunknál két ponttal többet, 25 pontot szereztek.
Csapatunkban három változás történt a vasárnapi Kaposvár elleni 1-0 arányban győztes csapat összeállításában. Hinora, Szivacski és Vernes helyén Kovács, Terbe, Illetve Pekár kezd.
A vendégek kezdő összeállításában két módosulás történt a vasárnapi Szegeden 1-0-ás győzelmet arató kezdő 11-hez képest: Hegedüs és Geiger helyén Futó, illetve Óvári kapott lehetőséget.
Érdemes megjegyezni, hogy a hazaiak kezdőjében egy egykori Vasas színekben játszó futballista is helyet kapott: Preklet Csaba, sőt a kispadon egykori kapusunk, Hermány Bence is helyet foglal.
A hivatalos nézőszám: 1120.
Csapatunkat a maximálisan beengedhető 80 Vasas szurkoló biztatja.

2'
Csapatunk tiszta fehérben, míg ellenfelünk piros-fekete-piros mez összeállításban játszik. A mérkőzést a szitáló esőben a hazaiak kezdték.
3'
Pekár egy esernyőcsel után, a jobb oldali 16-os sarkáról lőtt, de egy pécsi játékos blokkolta.
7'
Kovács emelte a védővonal mögé a labdát, ahol Radó a 16-os vonaláról beindult, de lesen állították meg őt.
10'
Bal oldali szöglethez jutottunk. Pekár beívelését Helesfay húzta le a labdát.
14'
A vizes talaj sokszor megtréfálja a játékosokat, így nehezen alakul ki folyamatos játék.
15'
A hivatalos nézőszám: 1120.
18'
A bal oldalról a kaputól 25 méterre szabadrúgáshoz jutottunk. Pekár beívelése után felszabadult a Pécs kapuja, de középről, 27 méterről, újabb szabadrúgáshoz jutottunk. Silye legurítását Pekár a jobb alsó sarok mellé lőtte fél méterrel.
19'
Újabb Pekár szabadrúgás, ezúttal a jobb oldalról, közel az oldalvonalhoz, a kaputól 29 méterre, de Feczesint a bal oldali ötös sarkánál lesen találta a játékvezető.
21'
Hidi M egy kipattanó labdát 30 méterről, középről, két méterre a léc fölé bombázta.
22'
Pekár a jobb oldalon, már a 16-oson belül egy lövőcsellel elfektette védőjét, majd ballal 10 méterre lőtt, ám Helesfay óriási bravúrral, lábbal védett.
27'
Bal oldali szöglethez jutottak a hazaiak, egy Viczián szerelés után. A beívelést Preklet fejelte rá 10 méterről, ám Jovának nem okozott gondot.
29'
A jobb oldalvonalhoz közel, a kapunktól 25 méterre szabadrúgáshoz jutott a Pécs, de a beívelést Viczián kivágta.
31'
Pekár végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalról, a kaputól 30 méterre. Szöktette Pátkait, aki elől szögletre mentettek.
34'
Pekár jobb oldali beívelését Feczesin, két védővel a nyakában, 10 méterre, meg tudta fejelni, de Helesfay védett.
37'
A Pécs jutott szabadrúgáshoz a kapunktól 32 méterre a jobbösszekötő helyéről, de sikerült felszabadítanunk.
41'
Silye iramodott meg a saját térfelünkről, és egészen az ellenfél 16-osáig vezette a labdát, ám ott a túlerő legyőzte és szerelték.
45'
Véget ért az első játékrész, amelyben egyértelmeűen mezőnyfölényben játszottunk, csupán a gól hiányzott.
46'
Folytatódik a játék, nincs csere.
49'
Radót vágták fel a kaputól 19 méterre, szinte középről. Radó a bal alsó sarkot célozta meg, és csak centikkel tévedett.
51'
Bal oldalról lőtte be a labdát Óváry, és az ötösnél Preklet megcsúsztatta, de a labda elment a kapu előtt.
54'
Kovács kapott sárga lapot feltartásért.
57'
Tölgyesi és Óvári helyett Geiger és Hegedűs folytatja.
61'
Pekár helyére Szatmári állt be.
64'
Adamcsek állt be Bartha helyére.
68'
Bal oldali szögletet végzett el a Pécs. A labda félmagasan veszélyesen érkezett az ötös vonalában, de sikerült Vicziánnak felszabadítani.
71'
Jobb oldali szöglethez jutott a Pécs. Hegedűs veszélyes kapu elé ívelését sikerült kifejelnünk.
75'
Egy jobb oldali beívelést Feczesin 7 méterről rálőtte, de Helesfay földöntúli bravúrral kiöklözött.
83'
Radó helyére Balajti állt be.
86'
Króner kapott sárgát, rúgásért.
88'
Szabadrúgáshoz jutottunk a bal oldali 16-os sarkánál. Szatmári beívelését kifejelte egy pécsi játékos.
90'
2 perc hosszabbítás.
92'
Véget ért a találkozó. Közelebb álltunk a győzelemhez, így inkább elvesztettünk 2 pontot, mint nyertünk egyet.