Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Vasas FC

2021. október 24. 17:00

Játékvezetők: Szilágyi Sándor. Segítői: Szilágyi Norbert és Baghy Csaba)
Helyszín: Szent Gellért Fórum
Szeretettel köszöntjük Tisztelt Szurkolóinkat, és Olvasóinkat! Hamarosan, 17:00 órakor elkezdődik a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság, 2021-22-es évadának 13. fordulójában a Szeged-Csanád GA - Vasas FC mérkőzés. Köszönjük, hogy követik tudósításunkat.
Szegeden 13 Celsius fokos, derült idő van.
Csapatunk egy héttel korábban vasárnap hazai pályánkon a III. ker TVE felett diadalmaskodott 1-0 arányban.
Az akkori kezdő tizenegyből ma hiányzik a kiállítása miatt eltiltott Otigba, és Hidi M. Helyettük Litauszkiés Radó kezd.
A 6. helyen található ellenfelünk a 12. fordulóban Csákváron szenvedett vereséget 3-1 arányban.. Ezúttal Takács, Vári és Dobos helyett Molnár-Farkas, Pejovic, és Gajdos található a kezdőcsapatban.
Amint ezt megszokhattuk, mai ellenfelünk csapatában is szerepel Vasas kötődésű, a kölcsönben játszó Kovács Milán.
Csapatunkban Viczián sérült bokájával lábadozik, Szilágyi Szabolcs kisebb sérüléssel bajlódik, Otigba pedig eltiltott.

1'
Csapatunk tiszta fehérben, míg ellenfelünk kék-fekete felsőben, fekete nadrágban, és kék lábszárvédőben. A hazaiak végezték el a kezdőrúgást.
3'
Pekár 17 méteres, középről leadott, ballábas lövését blokkolta egy szegedi.
6'
Jobb oldali szöglethez jutottunk. Hinora kis szögletéből, egy Silye lövés következett, középről, 23 méterről, ballal, de a labda elakadt egy szegedi lábban.
13'
Parázs jelenet a kapunk előtt, Litauszki a gólvonalról vágta ki Gréczy közeli lövését.
18'
Szivacski jobb oldali beívelését Feczesin 10 méterről fejelte a bal kapufára, de a játékvezető lökést fújt csatárunknál.
22'
Pekár lopta a távolságot, a bal összekötő helyén, majd 12 méterről ballal lőtt, de a labda elsüvített a bal kapufa mellett.
26'
Szabadrúgást kapott a Szeged, 16 méterről, a jobb összekötő helyéről. Gajdos fölé emelte.
28'
Gajdos buktatásért kapott sárgát.
30'
Csapatunkat mintegy 250 szurkoló kísérte el.
32'
Iyinbor buktatásért kapott sárga lapot.
34'
A hálonkban táncolt a labda, de Ódor jobb oldali beadása Horváthot lesen találta a lövés előtt.
42'
Berecz a jobb összekötő helyéről lőtt, de egy lábon megpattanva a a bal kapufa mellé perdült a labda.
44'
Bal oldali Silye szögletet kivágták a hazaiak.
45'
Jobb oldali szegedi szöglet. Horváth beívelését Kovács 8 méterről rálőtte egy lábról a bal kapufa mellé pattogott a labda. Nincs hosszabbítás, vége az első játékrésznek.
46'
Elkezdődött a második félidő, csere egyik oldalon sem volt.
51'
Jammeh került 100 százalékos gólhelyzetbe, de 12 méterről lövését Jova bravúrral védte. A jobb, majd bal oldali szögletet egy újabb szegedi szöglet után Kovács közvetlen közeli lövését Jova ismét fantasztikus reflex mozdulattal védte ki.
53'
Radó csapott le egy bal oldalról érkező labdára de fölé vágta a labdát.
56'
Szivacski jobb oldali beadását Radó 10 méterről rálőtte, de egy szegedi oldaláról mellé pattant a labada, ám a játékvezető meglepetésre kirúgást ítélt.
63'
Pekár ugrott ki középen, majd 10 méterről laposan lőtt, de Molnár-Farkas lábbal védett. A bal oldali Silye szögletet Iyinbor 7 méterről ráfejelte, de Molnár-Farkas vetődve védte labdát a bal alsó sarok elől.
66'
Hinora jobb oldali szögletét a hosszú oldalon Litauszki fejelte magasan középre, de Molnár-Farkas lehúzta a hulló labdát.
68'
Radó a 16-os vonalán visszapasszolta a labdát Bereczhez, aki a kapu fölé csavarta a labdát.
69'
Márkvárt és Pekár jött le, Hidi M, és Pátkai állt be.
70'
Hidi M jobb oldali beadását Radó a 11-es pontról a bal kapufa mellé fejelte.
72'
Berecz tette ki a labdát a jobb összekötő helyén beinduló Feczesin elé, aki 6 méterről mellé-fölé bombázta a labdát.
74'
Gajdos és Gréczi helyett Dobos és Kóródi állt be.
77'
Litauszki kapott sárga lapot, felvágásért.
78'
Jammeh helyett Farkas folytatta.
83'
Szivacski jobb oldali bedását Feczesin nem találta el a 11-es pontnál. A labda a tőle balra helyezkedő Hinora elé került, aki fölé rúgta a labdát.
89'
Horváth helyett Lestyán a pályán.
90'
3 perc hosszabbítás.
92'
Szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 27 méterre, középről. Hinora Bereczhez passzolt, akinek lövése elkerülte a bal kapufát.
93'
Véget ért a mérkőzés. A Haladás győzelme miatt beelőzött minket 28 ponttal, nekünk a második helyen 27 pontunk lett.