A nevető harmadik

Hogyan lett végül kilenc pont hátrányunk?

Gyanítom, te sem tudod a választ Zoli. Merthogy egy orgona illatú májusi napon még nagyon is fej-fej mellett haladtunk az Újpesttel. A naptárak harmadikát mutattak, és Angyalföldet – sőt tán egész Budapestet – újra hatalmába kerítette a futball-láz. Az újságok bajnoki döntőként harangozták be a Vasas és az Újpest mérkőzését, és nem volt ebben semmiféle költői túlzás. Régen látott tömeg indult meg a Fáy utcai stadion felé. Több ezren érkeztek a szomszéd kerületből lila-fehér zászlókat lobogtatva, s ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a régi pályánk állóhelyi oldalán, a viola-tenger közepette helyezkedett el a szép számú, hangos Vasas-tábor. Nem elválasztva, nem elkülönítve. Angyalföldi állt piros-kékbe öltözve a lila mellett – mindenféle balhé nélkül. A tudósítás szerint nem sok dolgod volt Zoli, mert az Újpestnek tökéletesen megfelelt az iksz, Várhidi Péter taktikája is erről szólt: fő a biztonság. Ám a 23. percben Korsós lépett ki a Vasas-védők között, majd 14 méterről sistergős löketet eresztett meg – amit Végh Zoli védett.

Emlékszel erre a meccsre?

A zsúfolt lelátóra, a hangorkánra, a 18 000 nézőre?

Ma már szinte elképzelhetetlen mindez: tizennyolcezren a Vasas-pályán. S nemcsak azért, mert ötezres ministadiont építettek nekünk… Megnyerhettük volna azt a rangadót, mert Gellei Imre irányításával erős Vasas futott ki hétről hétre a zöld gyepre. A lilák elleni csúcsderbin például így álltunk fel: Végh – Mónos, Juhár, Geress, Aranyos – Szilveszter, Galaschek, Zombori, Maczó – Hámori, Váczi. Azon a gyönyörű májusi napon, 1998-ban óriási lépést tehettünk volna a már akkor is régóta várt 7. bajnoki cím felé. A második félidőben szinte végig mi irányítottunk, a tudósítások szerint az Újpest alig-alig jutott el a hazai kapuig. És íme egy karakteres idézet valamelyik lapból: „A Vasas megérdemelte volna a győzelmet…”

S akkor tán megérdemeltük volna az aranyérmet is. Így viszont, hogy a meccs gól nélküli döntetlenre végződött, a lilák megőrizték előnyüket a táblázaton. A mi csapatunk pedig lélekben talán feladta, s elengedte, hogy bajnok lehet. Fájó pontvesztések, és a végén be kellett érnünk a harmadik hellyel. Afféle bronzkori lelet ez ma már.

Mit nem adnánk egy dobogós helyezésért az NB I-ben?! Akkor, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején háromszor is sikerült ez a bravúr. Újra nagy csapattá vált a Vasas, hosszú-hosszú „középszer” után lett a bajnokság meghatározó együttese. ’98-ban az Újpest és a Fradi mögött, 2000-ben a Dunaferr és az MTK mögött lettünk harmadikok, újabb bronzkori lelettel büszkélkedve. S mindezt megismételtük a 2000-2001-es szezonban is.

Ehhez az is kellett, hogy jó kapusaink legyenek.

Te Zoli úgy lettél Vasasos, úgy szeretett meg az angyalföldi publikum, hogy már 114 meccset védtél korábban Győrben, bemutatkozhattál az izraeli bajnokságban, és hozzánk a BVSC-ből kerültél.

128 meccsen álltál imádott csapatunk kapujában. Két bronzérem részese lehettél, és két külön korszakban segítetted a klubot. Szerettük ahogy magabiztosan, olykor bravúrosan „dolgoztál” a gólvonal előtt. Szerettük a higgadtságodat és a rutinodat. Képességeidre, tudásodra tökéletesen jellemző, hogy 25-ször felhúzhattad magadra a címeres mezt. Az pedig külön érdekesség a pályafutásodban, hogy egyedülálló módon 8 szövetségi kapitány is beválogatott. Az utolsó ilyen meccsed 2007. június 6-án Oslóban volt, Norvégia ellen.

Fogalmunk sincs, hogy megannyi klubot megjárva mi maradt meg a lelkedben a Vasasból. Talán csak bízhatunk benne, hogy szeretettel gondolsz arra a klubra, amely hosszú évek kínlódásai után, a kilencvenes évek végére majdnem a régi fényében tündökölt. Köszönet érte Zoli!

Boldog Születésnapot Végh Zoltán!

Fotó: Blikk