Bye-bye Szása!

Középcsapat voltunk. Hol egy kilencedik hely, hol egy tizedik. Messze a fénykortól, fényévnyi távolságra a legendás időktől. Mégis, belelkesedtünk időnként és néha bravúros győzelmeket ünnepelhettünk. Aki például ott volt a lelátón azon a gyönyörű, augusztusi napon, talán soha nem felejti el azt a meccset. A naptárak 2008. augusztus 1-ét mutattak. A szélfútta, régi pályánkon összejött nagyjából ötezer néző, hogy megnézze a nosztalgia rangadót. Vasas-Újpest találkozót rendeztek, afféle szezonnyitó gyanánt, s talán volt olyan szépkor felé sétáló angyalföldi drukker, aki felidézett magában enyhe örömmámorban egy réges-régi Dózsa-verést. Egy olyan bajnoki rajtot, amikor 72’ szeptemberében 3-0-ra vertük a bombaerős lilákat.

Merthogy azon az augusztusi napon 2008-ban is megvolt a hármas.

A mérkőzés 47. percében Petar Divic lőtte be a harmadik Vasas-gólt Balajcza Szabolcs hálójába, talpra ugrasztva Angyalföld népét. A végén 4–2-re nyertünk, és úgy mehettünk haza, hogy szerethető csapatunk van. Abban az időszakban már ezzel is beértük. Mészöly Géza ült a kispadon, aki remek pedagógiai érzékkel dolgozott, a játékosok tisztelték, a drukkerek elfogadták – hiszen a kisMészöly a mi fiúnk. De nemcsak az edzőt kedveltük, hanem a csapat jó néhány tagját is. Németh Gabit a kapuban, Balog Zsoltit a védelem jobb oldalán, Németh Norbit a középpályán, elöl pedig a finom, pengés, gólerős Lázok Janit, s persze a gyönyörű, egyéni megoldásokra képes Petár Divicet.

És ott volt még a karmesteri képességekkel megáldott Sasa Dobric.

A hajpántos fiú, aki a Vojvodinában nevelkedett. Azon a bizonyos Újpest-verésen, a tizenegyedik percben, ő szerezte meg a vezetést nekünk, egy látványos akció végén. Ahogy mondani szokták: szeme volt a labdáinak, és remekül látott a pályán. A  lilák elleni siker alkalmával furcsa volt nekünk, hogy nem Kabát Péternek és Remili Mohamednek szurkolunk, hanem a „jugóknak”: Dobricnak és Divicnek. Merthogy Kabát és Remili akkor épp lila-fehér mezt viselt. A Benkovacban született, szerb nemzetiségű Dobric ma ünnepli 43. születésnapját. Mondhatná bárki: ő a legendás Vasas-futballtörténelemben csupán egy epizodista, aki nagyjából három esztendeig futballozott Angyalföldön, s ez igaz is.

Ám az a csapat, a halottaiból feltámadt, már eltemetett csapat igenis megérdemli, hogy Dobric születésnapja kapcsán legalább így megemlékezzünk róla. Ha ezen az oldalon idegenlégióst kell vagy illik köszönteni, akkor bizony szűkös a lista. Oleg Sirinbekov, Jean Claude M’bemba. Talán ők ketten jelentettek hosszútávon is minőséget a Fáy utcában. De szerettük Coco-Aires, Divic, és Dobric játékát is. Az Orosko és Horia nevű (és még sorolhatnánk…) teljesítményéhez képest felüdülést jelentettek. Ennyi év távlatából is azt gondolom, abban a gárdában több volt, minthogy középcsapatként írjunk és beszéljünk róla. Piller Józsi a bal oldalon, B. Tóth Balázs a jobb szélen, aztán középen Tandari Tamás, Mundi Roland...

Hittünk bennük, hittük, hogy többre viszik. De ez is a Vasas-lét része. Az illúziókergetés.

Aligha vitás, hogy Dobric- és Divic-szerű légiósokat szívesen látnánk a csapatunkban bármikor. S azzal is beérnénk, ha egy szerethető középcsapatunk lenne.

Természetesen az első osztályban.

Fotó: sporthirado.hu