Forró, mámoros augusztus!

Szerettük, ha bátor a Vasas. Ha nekimegy bárkinek lendületből, szívvel-lélekkel, félelmet nem ismerve. Hívhatták az ellenfelet Real Madridnak, Internek, Sporting Lisszabonnak, Barcelonának, Werder Bremennek, Ferencvárosnak vagy Nagykőrösi Konzervgyárnak. Szerettük, ha a Vasasnak felépített, szemmel látható taktikája van, ha a hátvédek okosan, higgadtan hozzák előre a lasztit, s nem passzolják oda bántóan, ügyetlenül az ellenfélhez. Ha a középpályásaink vállt vállnak vetve szereltek, ütköztek, majd okos labdákkal indítottak ellentámadást. S mindennél jobban szerettük, ha a csatáraink tudtak és mertek cselezni, kapura törni, széleket bejátszani.

Szerettük a Vasas olykor bemutatott szép, látványos futballját.

S rajongásig szerettük azt kiabálni: Játszik a Vasas!

Mikor is volt ilyen legutóbb? Nem könnyű megválaszolni. A Budafok elleni lehangoló bajnoki rajt mintha a gyászos tavalyi idény folytatása lett volna - csak egy osztállyal lejjebb. Kint voltak több mint kétezren, és szerették volna azt kiabálni újra meg újra, hogy játszik a Vasas!

Talán majd szombaton, Szegeden. Volt ilyen. Az 1999-2000-es szezonban is augusztusban utazhattunk a hangulatos Tisza-parti városba. De milyen augusztus volt az, édes Istenem! Hideg fröccsökkel, jéghideg, habzó korsó sörökkel, koktélokkal, felfújt gumimatraccal, az élet ízével - s verhetetlen Vasassal. Úgy bizony! Imádott piros-kék csapatunk tökéletes hónapot zárt, és mi akkor már az újabb, régóta várt hetedik bajnoki aranyéremről álmodtunk és beszéltünk.

Forró, mámoros augusztus!

A nyitány szebb volt, mintha Herbert Von Karajan vezényelte volna. Győzelem az Üllői úton 8000 néző előtt - hát kell ennél szebb, tökéletesebb rajt? A 2-1-es Fradi-verés megteremtette az alaphangulatot, a második körben a Honvédot ötezer néző előtt fogadtuk a Fáy utcában. Ma el sem férnénk ennyien a ministadionunkban. Jó kis rangadó volt. Kabát Peti góljával vezettünk, Juhár Tomi tizenegyesből adta meg a kegyelemdöfést a kispestieknek. Csoda-e, ha a harmadik fordulóban szép számú hangos, lelkes Vasas-tábor buzdította kedvenceit Szegeden, a Felső Tisza-parti Stadionban? Aki járt ott, emlékezhet rá, hogy furcsa pálya az. Az egyik oldalon szép, magas lelátóval, füves domboldallal, mintha csak piknikezne az ember, a másikon meg gyakorlatilag semmi. Azért csak összezsúfolódott ott 12 000 ember, igazi futballhangulatot teremtve. A hazaiak bosszúra készültek. Tíz éve vártak erre.

Épp tíz esztendeje nyertünk ott egy másik pályán osztályozót.

Azt a bizonyosat, Szabadi Csávó tizenegyes góljával.

Még Urbán Flórit is bevetették ellenünk, aki hajtott, odacsapott, és volt egy gyönyörű, ollózós mozdulata a tizenhatosunkon belül. De az a találkozó nem róla szólt, hanem Sowunmi Thomasról. Tudniillik az ő két góljával nyertünk 2-0-ra. Szerethető Vasas volt az, amely így állt fel: Végh - Juhár, Tóth A., László - Farkasházy, Zováth, Galaschek, Szilveszter, Aranyos - Sowunmi, Kabát. A kispadunkon Komjáti Bandi ült, és mi a magabiztos győzelem után úgy jöttünk haza a kötelező halászlé elfogyasztása után, hogy újra nagy csapatunk van.

Bajnokesélyes csapatunk van!

Az augusztusi napsütés tovább cirógatta a tarkónkat s a lelkünket. Merthogy a 4. fordulóban is nyertünk, akkor már 5500 néző előtt a Fáy utcában, a Szombathely ellen. Visszatértek a szurkolók, régi arcok tűntek fel, és azt énekeltük mámorosan a lelátón, hogy újra bajnok lesz a Vasas, újra bajnok lesz a Vasas.

Csakhogy jött a szeptember.

És mi Győrben az 5. fordulóban elszenvedtük első vereségünket. Majd néhány nappal később kikaptunk a Gázszertől is. De az álmaink tovább éltek. Az a szezon még a vereségek ellenére is büszkeséggel töltötte el a Vasas-drukkert.

Az bátor Vasas volt.

 S az a csapat Szegeden is megmutatta erejét és tudását.

Valami ilyesmiben reménykedünk szombaton is a tévés meccsen. Még akkor is, ha tudjuk - egészen más időket élünk...