Mákos Guba

Volt annak az évnek valamiféle különleges illata. Talán szabadság illat volt, vagy legalábbis szerettük volna azt hinni. Annyi minden történt, hogy szinte követni sem tudtuk az eseményeket. Rácsodálkoztunk a körülöttünk lévő világra – és a vadonatúj Magyarországra. Egyszer csak lekerültek a falakról a jóképű Lenint ábrázoló képek, s közben megjelentek a hírek, hogy megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a szovjet csapatok könnyes búcsújáról.

Kinyílt a világ, s mi igazából fel sem fogtuk ezt.

Mire emlékszel ebből, Guba?

Mire emlékszel az 1990-es esztendőből, amikor Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió elnöke, amikor újra szabad választásokat tartottak Magyarországon, s amikor megszűnt az NDK és az NSZK, újra lett Németország. S ami ennél is fontosabb, mire emlékszel a májusi meccsekből? Merthogy két rangadón is gólt lőttél. Ötödikén az MTK-t fogadtuk, és nyertünk 2–1-re. Akkor történt, hogy a nagyjából háromezer drukker kikerekedett szemekkel nézte, ahogy Ideál GMK takarítónője egyszer csak odaáll a középkezdéshez, és elvégzi a kezdőrúgást. Nem akármilyen pillanat volt az, merthogy a lelkes hölgy azzal a lendülettel a szép kerek hátsójára esett. Úgy kellett feltámogatni szegényt. De aki ott volt, talán egy életre rögzítette a pillanatot. Nyertünk 2–1-re, Geress Zoli lőtte az elsőt, és te, Guba a másodikat. Jó kis csapatunk volt. Andrusch Józsi a kapuban, a védelem Geress, Komjáti, Mészöly Géza és Csorba Jani, a középpálya úgy nézett ki, hogy Pecha, Gubucz, Galaschek, Szalánszky, elől pedig Zvara Józsi és Szabadi Csávó.

A kispadon pedig Mészáros Ferenc, a Bubu.

Aztán néhány héttel később, május 26-án az Üllői úti stadion 12 000 nézője előtt igazi rangadót játszottunk a Fradival. Álomkezdés: a 13. percben már 2–0-ra vezettünk. Ott is gólt lőttél Guba, Józsa Miki hálójába. Duró Józsi szerezte a másodikat. De a Ferencváros, a Rákosi Gyula által trenírozott FTC pokoli iramot diktált, és Dzurják Csöpi vezérletével fordított. Mindössze hat perc volt hátra, amikor te, Guba a tizenhatosról kapura bombáztál, a labda előbb Józsa hátára, majd onnan a Fradi kapujába pattant, 3–3! Egy meccs, amely méltó volt a nagy elődökhöz.

De az a kilencvenes, mámorító esztendő tartogatott még néhány emlékezetes pillanatot a zöld gyepen. Augusztusban futballtörténelmi meccset játszottunk az Újpesttel Angyalföldön. Hartmann sporttárs kitett magáért, három Vasas-játékost állított ki. Feszült, ideges légkörű meccs volt az, ami ilyen bíráskodás mellett nem csoda. Kikaptunk 5–2-re, s te, Guba úgy lőtted a második gólunkat Brockhauser hálójába, hogy már hárommal kevesebben voltunk.

Nem elsősorban a góljaid miatt szerettünk.

Sokkal inkább a megalkuvást nem ismerő, szenvedélyes, olykor talán túl szenvedélyes játékod miatt. Hátul „kaszaboltál”, a középpályán harcoltál, elől szemfüleskedtél. Fáradhatatlan, komplex labdarúgó voltál, aki cserébe többet érdemelt volna a sportágtól. Bajnoki érmeket, tán válogatott mezt. Nem adatott meg neked sem az egyik, sem a másik. De én biztos vagyok benne, hogy így is büszkén meséled családtagoknak és barátoknak így, 57 esztendősen is, hogy: milyen szerencsés, „mákos” voltam, hogy évekig viselhettem azt a gyönyörű Vasas-mezt, s bennünket rendszeresen négy-ötezer ember buzdított a régi szél fútta Fáy utcai pályán.

Így emlékszünk rád mi is Gubucz László.

Telis-tele szép emlékekkel – s jókora hiányérzettel.

Isten éltessen Guba!

(A fotón Gubucz László az alsó sorban balról a negyedik játékos)