Debreceni: Érzek annyi erőt a csapatban, hogy bennmaradjunk

2015-12-15 12:18
A mezőny egyik legjobbja volt a Honvéd elleni győztes mérkőzésünkön.

Debreceni András a mezőny egyik legjobbja volt a Vasas-Honvéd (2-1) mérkőzésen, amit a szaksajtó is elismert, hiszen bekerült a forduló válogatottjába.

Nemcsak győztes gólja miatt jár belső védőnknek az elismerés, hanem mert úgy jöttek ki a fejéről, a lábáról a tizenhatosunkra lőtt labdák, mintha falnak rúgták volna azt. Nagyszerű teljesítményét és a csapat győzelmét megfejelte, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány behívta a hétfőtől szerdáig Telkiben készülő „távlati válogatott” keretébe.

Gratulálok a teljesítményedhez, a gólodhoz. Milyennek érezted a játékodat?

"Örök elégedetlen vagyok magammal és a csapattal szemben is. Meccs után rengetegszer végigpörgetem magamban a mérkőzés minden mozzanatát. Azt keresem, mit lehetett volna még jobban, hogyan csinálhattam volna másként. Szerencsére most jól sikerült a mérkőzés. Örülök, hogyha a kívülről szemlélők is úgy látták, hogy nekem jól ment a játék. A találkozó előtt alaposan kielemeztük a Honvédot, próbáltuk kihúzni a „méregfogát”. Ez többnyire sikerült is, bár inkább ők domináltak a mérkőzésen. Tudtuk, hogy jó csapatról van szó, nem hiába értek el kiemelkedő eredményeket. Szerencsére sikerült megszereznünk a számunkra életbevágóan fontos három pontot.

Voltak hatalmas mentéseid, végig érződött rajtad a koncentráció. Többnyire Youlával birkóztál a mérkőzésen. Erre hogyan emlékszel vissza?

"Nagyon gyors és erőszakos csatár. Nem volt vele könnyű a küzdelem. Abban viszont úgy érzem szerencsém volt, hogy próbálták erőltetni a Youlára felívelt labdákat, de mivel én viszonylag magas vagyok, és jól fejelek, így ez némi előnyt jelentett vele szemben."

Amikor a Honvéd ellen játszol, nem dobban nagyobbat a szíved?

"Gyerekkoromtól ott nevelkedtem. Sőt, már 16 évesen bemutatkozhattam az NB I-ben, ahol a Honvéd színeiben 8 évet játszottam. Nem tagadom, hogy a mai napig nagyon szeretem a Honvéd csapatát. Úgy hozta az élet, hogy 2012-ben nem hosszabbítottam szerződést, ezért a 2013-as tavaszi félévet a második csapattal töltöttem. 2013 nyarán szabadon igazolhatóvá váltam és a Diósgyőrhöz kerültem, majd onnan ez év januárjában ide a Vasashoz. Ami a lényeg, bárhol is vagyok, próbálom a legjobb teljesítményt kihozni magamból és hasznára lenni a közösségnek. Az is igaz, hogy most a volt csapatom ellen játszottam, ezért nagyobb volt bennem a bizonyítási vágy."

Hogy emlékszel vissza a gólodra?

"Kenő beadta a szögletet, valaki ráfejelte a labdát, ami Youla lábáról elpattant én pedig éppen ott voltam és sikerült jobbal a jobb alsó sarokba passzolnom. Óriási volt boldogságom, bár érthető módon ez a gólörömömben nem mutatkozhatott meg. A találkozó előtt Ferenczi Pista élcelődött velem, hogy ha gólt lőnék, milyen lenne a gólöröm koreográfiám. Azt mondtam kishitűen, hogy ez a véletlen velem úgysem fordulhat elő, mivel az eddigi 150 NB I-es meccsemen összesen szereztem egy gólt. Ezért erre így külön nem is készültem."

Ha visszatekintesz a mostani bajnokság eddigi 19 meccsére, milyennek értékeled a saját teljesítményedet?

"Kezdjük ott, hogy lényegében az egész nyári felkészülést kihagytam egy talpsérülés miatt. Sajnos ez rányomta a bélyegét az egész őszi teljesítményemre. Nem ment úgy a játék, ahogyan azt én szerettem volna. Hol játszottam, hol nem. Ez azért is szokatlan volt, mivel az idei NB II-es tavaszi idény mind a 15 meccsén az elsőtől az utolsó percig a pályán voltam. Így most az ősszel nem tudtam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.  Remélem, egy jó téli felkészüléssel, javuló csapatszellemmel, azon lesz a közösségünk, hogy minél feljebb kerüljünk a tabellán a tavasszal. Szerintem ebben mindenki partner lesz."

Érzel annyi erőt a csapatban, hogy a tavasszal sikerüljön kiharcolni a biztos bennmaradást?

"Csak pozitívan szabad hozzáállni ehhez a kérdéshez. Végig kell csinálnunk tisztességesen, becsületesen, lelkesen a felkészülést, mindenkinek mindent bele kell adnia, tiszta lelkiismerettel. Én érzek annyi erőt a csapatban, hogy meghosszabbítsuk az első osztályú tagságunkat. Szerintem az utolsó néhány fordulóban már lehetett látni, hogy nemcsak küzdött a csapat - ami egy hátul lévő gárdától elemi elvárás - de helyenként már jól is játszottunk. Az utolsó meccsünkön sajnos a pálya mély talaja nem tette lehetővé a folyamatos, földön való játékot, ezért volt a sok ívelgetés. A győzelmünkkel kicsit nyugodtabban tudunk elmenni a szünetre, hiszen elmozdultunk a kiesőhelyről. Tavasszal mindenkinek arra kell törekedni, hogy száz százalékot nyújtson."

Korábban már említetted, hogy terveid között szerepel, hogy egyetemi tanulmányokba kezdesz. Most hogyan áll ez a „projekt”?

"Ez továbbra is napirenden szerepel, februárig kell beadni a felvételi jelentkezést. Jelenleg úgy tűnik, hogy gazdálkodás-menedzsment vonalon szeretnék továbbtanulni. Majd meglátjuk, hogy sikerül a felvételi. Az biztos, hogy budapesti egyetemen szeretnék tanulni, egyrészt a Vasas miatt, másrészt pedig, mert a családommal már itt alakítottuk ki az otthonunkat."