Kubala László ma lenne 97 éves

2024-06-10 09:00
A Fáy utcai Sportcentrumban megemlékezéssel kezdődött a nap, a legendás és világhírű labdarúgó emlékszobránál koszorúval tisztelegtünk.

Akadémiánk 2011-ben, a Vasas Sport Club fennállásának 100. évfordulóján vette fel Kubala László nevét, a ceremónián ünnepélyes keretek között Kubala László fia, Carlos Kubala kézjegyével látta el a deklarációt.

Kubala László 1927. június 10-én, Budapesten született és 2002. május 17-én, Barcelonában hunyt el. Sportpályafutását a Ganz csapatában kezdte 1944-ben, 1945-ben a Ferencváros, majd 1946-tól a pozsonyi ŠK Bratislava játékosa volt, de a katonai behívó elől hazatért. 1948 májusától 1949 januárjáig a Vasas játékosaként lépett pályára, majd a jobb élet reményében Olaszországba menekült. Engedély nélküli távozása miatt az MLSZ a FIFA-nál eltilttatta, ezért nem szerződhetett le például a Pro Patriához. Ugyanakkor játszott barátságos mérkőzéseket a Hungária (Spanyolországban: Hungria) nevű, a menekült futballistákból verbuvált válogatottban.

A menekültekre utalt a klub másik, gyakran használt neve az IRO-csapat (International Refugee Organization – Nemzetközi Menekültügyi Szervezet). Egyebek mellett legyőzték a Real Madridot, majd a világbajnokságra készülő spanyol válogatottat és az Espanyol csapatát is. 1950 és 1961 között Kubala a CF Barcelona játékosa volt, remek játékával hamar a szurkolók kedvencévé vált, ebben az időszakban a nézőszám növekedése miatt a gránátvörösök stadionját a többszörösére kellett bővíteni.

Négy bajnoki cím (1952, 1953, 1959, 1960), 5 Copa del Generalísimo-győzelem (1951, 1952, 1953, 1957, 1959), az Evitáról, Juan Perón argentin elnök első feleségéről elnevezett Copa Eva Duarte kétszeri megnyerése (1952, 1953), valamint két VVK-diadal (Vásárvárosok kupája – 1958, 1960) is fémjelezte a Barcelona ezen évtizedét. Az 1952-es esztendőben megnyert öt trófea után „Barça de las cinco Copasként”, vagyis „ötkupás Barçaként is emlegették a csapatot, amely az akkor tekintélyes Copa Latinát is elhódította a már említett sikerek mellett. A Barcelona történetében a Guardiola-érát megelőzően ez volt a legsikeresebb év. Kubala László a pályafutása során rengeteg duplával, 16 mesterhármassal, valamint egy-egy mesternégyessel, -ötössel és -hetessel büszkélkedhetett. A csehszlovák válogatottban hat, a magyarban három, a spanyol válogatottban pedig 19 alkalommal szerepelt.

Edzőként is beírta magát a futballtörténelembe: tizenegy éven át, 1969 és 1980 között vezette a spanyol válogatottat, spanyol szövetségi kapitányként egyedül Vicente del Bosquénak van több, mint 68 mérkőzése. A Barcelonán kívül többek között az Espanyol (1966–69), a Cordoba (1968–69), a Real Murcia (1986–87), a Málaga (1987–88), az Elche (1988–89) és 12 mérkőzés erejéig Paraguay nemzeti válogatottjának a kispadján is ült.

Akadémiánk névadóját – 1999-ben, az FC Barcelona 100. születésnapján – a 20. század legjobb Barça-futballistájának választották, ezzel olyan labdarúgókat utasított maga mögé, mint Johan Cruyff, Diego Maradona, Romário vagy Hriszto Sztoicskov. A sportújságírók megszavazták a második legjobb 20. századi spanyol játékosnak, a spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki.

2009-ben, a Camp Nou megnyitásának 52. évfordulóján – több mint húszezer fanatikus részvételével – átadták Kubala két méter magas szobrát, mely a stadion előtt kapott helyet.

2012-ben az akadémia Kubala-bronzszobrot állított a Fáy utcai Sportcentrumban Kutas László Wiesenthal-díjas művésztől, melyet politikusok és Vasas-legendák jelenlétében Carlos Kubala és Enrique Pastor de Gana, a Spanyol Királyság nagykövete leplezett le.

2017 nyarán az akadémia névadójáról, Kubala Lászlóról – a labdarúgó emléke előtti tisztelet és megbecsülés jeleként – parkot nevezett el a főváros. Az esemény kiemelkedő momentuma volt annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében Barcelonában és Budapesten egyaránt megemlékeztek Kubala Lászlóról, aki 2017. június 10-én lett volna 90 esztendős.

A meghívott díszvendégektől - a sportember alakját felidézve - megtudhatták az egybegyűltek, hogy Kubala László szegény családba született, így már egészen fiatalon, gyermekkorában megtanulhatta, hogy milyen fontos a másokkal való szolidaritás. A világhírű labdarúgó legendásan sikeres pályafutásában fontos szerepe volt annak is, hogy Kubala László folyamatosan megoldásokat keresett, élethosszig tartó tanulással fejlesztve tudását. Névadónk okosan futballozott, látott a pályán, ezzel állandó veszélyt jelentve az ellenfél kapujára.

– Az egyszerű emberek számára pusztán az is példaadó volt, ahogy Kubala László képes volt felemelkedni – hallhattuk Dr. Tóth József beszédében, Tarlós István pedig úgy fogalmazott: – Habár Magyarországon nem ismerik olyan sokan a labdarúgót, Katalóniában mítoszként tekintenek rá, és Spanyolország egészében máig különleges tisztelet övezi.

Fotók: elteonline.hu, imdb.com, Getty Images