U18-as válogatott: Girsikkel a kezdőben győztük le a svédeket!

2024-06-10 12:48
A korosztályos magyar válogatott három napon belül kétszer, csütörtökön és szombaton találkozott barátságos meccsen Svédországgal, a második találkozón – amelyet 1–0-ra megnyertünk – fiatal játékosunk 75 percet töltött a pályán.

A novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U18-as magyar válogatott erős ellenféllel, Svédországgal játszott két barátságos mérkőzést a DVTK Arénában június 6-án és 8-án. A második összecsapáson játékosunk, Girsik Attila a kezdőtizenegyben kapott lehetőséget.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az első félidőben veszélyesebben játszott a magyar együttes, gól azonban nem született. A második felvonásban mindkét szakvezető több helyen változtatott az összeállításon, ám komoly helyzetet egyik oldalon sem alakítottak ki a csapatok, a feszült hangulatú hajrában a svédek egyik játékosát a 85. minutumban kiállította a játékvezető. Girsik Attila ekkor már nem volt a pályán, játékosunkat negyedórával a meccs vége előtt lecserélték. A magyar együttes győztes találata a találkozó utolsó pillanataiban született.

– A mérkőzés ellentétesen kezdődött, mint a két nappal ezelőtt, most mi voltunk a jobbak, nekünk volt két-három nagy lehetőségünk – nyilatkozta a lefújás után Babó Levente szövetségi edző az MLSZ honlapjának. – Igyekeztünk reagálni a svédek játékára, sikerült rendbe rakni a védekezésünket. Kiegyenlített mérkőzést játszottunk, de nekünk volt több lehetőségünk, ezért úgy érzem, igazságos győzelmet arattunk.

A magyar csapat összeállítása a második, győztes találkozón:  Lehoczki (Engedi, a szünetben) – Burghart, Umatum, Bacsa – Girsik (Szabó, 75.), Kern, Galántai (Lajcsik, 56.), Herczeg (Szamosi, 56.), Hornyák – Bagi (Vidnyánszki, 60.), Bogdán (Simon, 60.)

Az első meccsen a svédek 2–1-re győztek, ezen a mérkőzésen Girsik Attila csereként a 72. percben lépett pályára. Fiatal játékosunk így értékelte honlapunknak a két mérkőzést, valamint a nemzeti együttesnél szerzett újabb tapasztalatokat: 

​– Már nagyon vártam az újabb válogatott meghívót, szeretek a nemzeti csapatban játszani, hiszen jó közösség alakult ki, ráadásul erős ellenfelek ellen szoktunk pályára lépni. A svédek ellen két mérkőzést játszottunk három nap alatt, mindkét meccsen sok helyzetet dolgoztunk ki. Az elsőn megérdemeltük volna a döntetlent, de sajnos kikaptunk, a második találkozó előtt viszont kielemeztük a hibáinkat és mindenképpen szerettük volna jól zárni a szezont. Szerencsére ez sikerült is, hiszen az utolsó pillanatokban egy szögletet követően megszereztük a győztes találatot. Az a célom, hogy ott legyek a válogatottal az Eb-selejtezőn, ahol olyan ellenfelek ellen lépünk pályára, mint Németország, Andorra és Ciprus. Addig is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a játékomml továbbra is rászolgáljak a meghívóra.

Fotó: mlsz.hu