Tangás lány a Fáy utcai szent gyepen!

2024-06-06 09:40
62 esztendős lenne Csík Ferenc, az eddigi utolsó kupagyőztes csapatunk tagja – Sinkovics Gábor írása.

Garaba Imi helyett pályára lépni felejthetetlen pillanat lehetett. Alighanem Csík Ferenc is ezt érezhette. Az akkor huszonnyolc esztendős labdarúgó élete csúcspontjaként gondolhatott arra az 1990. június 2-án lejátszott, Magyarország–Kolumbia barátságos mérkőzésre. A helyszín is különleges lehetett a számára, merthogy a Fáy utca szent gyepén húzhatta magára először és utoljára a meggypiros mezt. De az a mérkőzés korántsem róla, vagy miatta maradt emlékezetes. Az a közel ötezer néző, aki azon a verőfényes szombat délutánon kilátogatott az angyalföldi sporttelepre, alighanem soha nem felejti el azt a délutánt.

Egy csinos, formás, félmeztelen tangás lány végezte el a kezdőrúgást.

Először káprázatnak nézhette mindenki, valamiféle álomképnek – inkább vágyálomképnek... –, ahogy egyszer csak a játékoskijáróban megjelent ez a feltűnően csinos, szexi teremtés. A magyar tábor zászlókat lengetve már hangolt, ám a hölgy látványa mindenkit elnémított. Még Gulyás László, a televízió kommentátora is csak kereste a szavakat.

A playboy nyuszi viszont nem jött zavarba.

Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne sok ezer kigúvadt szemű férfi előtt egy aprócska bugyiban besétálni a kezdőkörhöz, aztán elvégezni a kezdőrúgást. Utólag kiderült, hogy ez a különleges főszereplő egy takarító-gmk alkalmazottja volt, a cége pedig így csinált reklámot magának. Sikerült! Mondani sem kell, hogy a vendég kolumbiaiak sem hittek először a szemüknek. A sztárok Carlos Valderrama, Rene Higuita, Freddy Rincon alighanem arra gondolt, hogy egy óvatlan pillanatban elkéri a magyar lány telefonszámát, vagy meghívja őt Bogotába, egy bőséges tapas-tálra.

De végül őket etették meg.

Mármint a kolumbiaiakat. Merthogy a Mészöly Kálmán által irányított magyar válogatott meglepően jó játékkal, Kovács Kálmán duplájával, valamint Bognár Gyuri góljával 3–1-re győzte le az akkor már vb-résztvevő, és épp a világbajnokságra készülő, jóval esélyesebbnek vélt Dél-Amerikaiakat.

Csík Feri ezen a meccsen viselhette a címeres mezt.

Írhatnám is rögtön, hogy milyen büszkék voltunk rá, csakhogy az övé is tipikus Vasasos-történet. A nyolcvanas évek közepén, három évig játszott piros-kékben, megannyi emlékezetes találkozón. Ám az edzőváltások, az új csapat építése megakadályozták, hogy hosszú távon is alapemberré váljon. Hiába volt tagja az 1986-ban MNK-t nyert, eddigi utolsó kupagyőztes csapatunknak, nem sokkal később távoznia kellett. Visszatért oda, ahonnan jött: Veszprémbe.

A hangulatos városban azóta is legendaként beszélnek és írnak róla. A helyi Bakony Vegyész labdarúgójaként lett közönségkedvenc. Angyalföldön is szerették. Olyan rangadókon játszott, mint az 1983. szeptember 10-i, Ferencváros elleni diadal. A Népstadionban negyvenezer néző előtt vertük a zöldeket, Komjáti Bandi, Kuti László, Kiss Laci és Csima György találatával. Pedig erős Fradi volt az, Rab Tibivel, Takáccsal, Ebedlivel, a kis Pogánnyal. Mészöly Kálmán a Katona, Kiss Laci, Kuti csatársort küldte csatába, Csík Feri Birinyi Pista mellett a középpálya motorja volt.

Aztán ugyancsak fontos szerephez jutott, amikor 1986. április 5-én a Dózsát vertük 1–0-ra a Népstadionban, Borostyán Misi góljával. Akkor épp Rudi bácsi ült a kispadon. De játszottak egy igencsak feszült hangulatú, izgalmas meccset Csepelen is, 1983. szeptemberében, közel 6 ezer néző előtt, amikor 3–1-re nyertünk, Híres, Kuti – és Csík Feri góljáva. Az ember beleolvas a csepeliek összeállításába, és megdöbbenve látja, hogy annak a csapatnak néhány tagja milyen tragikus körülmények között hunyt el. Tulipán Misi Törökországban, egy hajóbalesetben, Dékány Gábor, a finompengés Deka mindössze ötvenhét évet kapott a sorstól, Lazsányi Lászlót pedig néhány éve szúrták le egy abszurd szituációban.

De Csík Feri is csak 57 évet élt.

A nagy munkabírású, labdával is jó kapcsolatot ápoló játékos szervezete 2019-ben feladta a súlyos betegséggel folytatott harcot. Válogatott labdarúgó búcsúzott a földgolyótól, aki legnagyobb sikerei helyszínén, a Fáy utcában húzhatta magára a címeres trikót. Csak már nem Vasas játékosként. Angyalföldön talán idő előtt lemondtak róla – ahogy azt az elmúlt években, évtizedekben oly’ sok játékos esetében láthattuk. Csík Feri, a Bakony Vegyész és a Veszprém legendája, a Vasas kupagyőztese ma lenne 62 esztendős.

Emlékezzünk rá, no meg arra a tangás lányra, aki Angyalföldön, egyetlen jól irányzott passzal is beírta magát a futballtörténelembe.

Fotó: Csík Ferenc az álló sor közepén - amigenelek.hu